Haza.. XVIII.

Találkozás Csendben eljött a tél, és el is múlt. A globális éghajlat változás miatt az évszakok már másképp köszöntöttek be, mint amit gyerekkoromban megszoktam. Igazából két komolyabb évszak volt már évek óta. A hosszú, száraz nyár, és a kemény, brutális, de viszonylag rövid tél. A régi rendszer szerint most tavasz… Tovább olvasom..

Utolsó első

Már hónapok óta beszélgettek, de élőben még soha nem látták egymást. A sok-sok óra, amit együtt töltöttek a virtuális térben, mindig egy pillanat alatt elröppent. Nem egyszer történt meg, hogy a számítógép előtt ülve érte őket a hajnal miközben beszélgettek. Mindent tudtak egymásról, ismerték a másik minden kis apró rezdülését…. Tovább olvasom..

Státusz

Megyek a munkahelyemre a kedvenc autómban ülve, haladok, előzgetek, ahogy minden reggel. De ez most valahogy mégis más. Most nem szól a zene, nem hallgatok semmit, csak a fejemben pörögnek a gondolatok. Ha az általános vagy középiskolás magyar tanáraim elolvasnál az írásaimat, akkor valószínűleg nagyon meglepődnének és nagyon büszkék is… Tovább olvasom..

Telefon, amit soha nem kell tölteni!

Telefont vettem, és nem is akármilyet! De kezdjük az elején, mert kicsit más a telefon-vásárlási preferenciám, mint amit megszoktál. Szempontjaim: Ezeknek a szempontoknak eddig kifejezetten a mindenféle „kínai” strapatelefonok feleltek csak meg. Ismert, nagy nevű gyártók nem nagyon gyártanak ilyen készülékeket. Persze van a Samsung meg a Motorola, akiknek van… Tovább olvasom..

Haza.. XVII.

Beletörődés Nem tudtam aludni. Olyan érzés volt, mintha a fejem, a gondolataim nem tudnának kikapcsolni, csak pörögnének, pörögnének és pörögnének. Csendben felkeltem és lementem az alagsorba. Legnagyobb meglepetésemre GreeNI be volt kapcsolva, és sejtelmes zöld fénnyel töltötte meg az alagsor sötétjét. Leültem elé. A képernyőn pörögtek a karakterek, és láthatóan… Tovább olvasom..

Fuss félmaratont! – mi baj lehet.. ?!?

Alaphelyzet 1. Utálok futni Az igazság az, hogy nem szeretek futni. Soha nem is szerettem. Jó, hazudok. A rövidtávfutást szerettem és szeretem is. 100 m síkfutásba mindig király voltam minden suliban ahol megfordultam, de a hosszútáv futás (értsd 200 méternél hosszabb) mindig is utáltam. Miért? Mert unalmas. 2. Alap erőnlét… Tovább olvasom..

Haza.. XVI.

Egyesülés Hangos féknyikorgás rázta meg a reggeli csendet és egy turistabusz állt meg a kapu előtt. Az őrök legnagyobb meglepetésére az egyik testőr srác szállt ki belőle. Mire elmondhatta volna mi történt Eszter és Gréti már ott voltak, így az őröket faképnél hagyva azonnal nekik kezdett el mesélni. – Nagyon… Tovább olvasom..

Haza.. XV.

Felelősség – Ez egy nehéz nap volt. Még az sem volt ilyen kemény, mikor bizonyítanom kellett a hűségemet a foszt… – de a mondat végét inkább nem fejezte be Eszter, miközben leül a vacsorához Gréti mellé. – Köszönöm a munkádat! Nélküled nem sikerült volna mindent biztonságossá tenni. – Hogy meg… Tovább olvasom..

Haza.. XIV.

Reboot Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy felidéztem a régi emlékeket. Miután kikapcsoltam, és másnap publikáltam a központ felé az elért eredményt, nagyon felpörögtek az események. GreeNI válasza nem csak engem lepett meg. Elindított egy folyamatot, és hirtelen dőlt a pénz a részlegre! Tamás nem jött vissza. Mikor megmutattam neki GreeNI… Tovább olvasom..

Haza.. XIII.

Új nap A nap további része eseménytelenül telt. Gréti bemutatta Esztert a többieknek. Elmondtak mindent. Nem titkolták el a múltját, és azt sem, hogy mit tett. Persze volt ebben az egészben egy hatalmas rakás kockázat, de nem úgy tűnt, mintha Eszter csak megjátszaná, hogy el akart menekülni a fosztogatók közül…. Tovább olvasom..